
Folyami hajó
A folyami hajók Európában, jellemzően a Duna, Rajna, Majna, Elba, Rhone, Szajna folyókon közlekednek, illetve Amsterdam és Budapest között. A közhiedelemmel ellentétben a folyami hajókon nem csak német, hanem angol nyelvű utasközönség is van, tehát az is tud folyami hajón dolgozni, akinek csak angol nyelvtudása van. A folyami hajók 80-185 utast szállítanak, a személyzet száma 35-85 fő. A szerződések szezonra szólnak, minden évben március/áprilitól novemberig. A folyami hajók télen nem, illetve maximum 2-3 hetet mennek az ünnepek alatt. A személyzet 2-3 fős kabinokban van elszállásolva, és teljes ellátást kapnak.
MUNKAIDŐ
Hét napos munkarend a jellemző. Szabadnap nincs, illetve csak néhány szabad óra. Napi 10-12 óra munkára kell számítani.
JELENTKEZÉS
A folyami hajókra a hajóstársaságok minden évben január-február tájékán tartják interjúikat. Az interjúkra cégünk előszelektálja a jelentkezőket. Tehát amennyiben jelentkezni szeretne, kattintson ide>>
Amennyiben szakmai és nyelvi képességei megfelelőek, felkerül az interjúlistára. Az interjúkat Budapesten, irodánkban tartjuk.
Akik erről lemaradnak, és év közben szeretnének csatlakozni, az is lehetséges, mert szezon közben is szükség van új személyzetre, a sérülések, szabadságolások miatt.
FIGYELEM! Folyamatosan érdemes regisztrálni. Fáradjon be irodánkba személyes elbeszélgetésre, hogy meggyőződjünk szakmai-és nyelvtudásáról.
FELTÉTELEK, FIZETÉSEK POZÍCIÓK SZERINT
Általános feltétel, hogy minden jelentkezőnek kell beszélni az angol vagy a német nyelvet, mindenképpen előzetes szakmai tapasztalattal kell rendelkeznie illetve egyes munkáknál szakirányú végzettséggel is. Az alapfizetést borravaló és egyéb juttatások egészítik ki.
SZAKÁCS
(junior cook, chef de partie, sous chef, executive chef pozíciók)
-szakmai végzettség+gyakorlat+jó nyelvtudás
-800-1650€ alapfizetés
FELSZOLGÁLÓ (Chef de Rang)
-szakmai gyakorlat+ kiváló nyelvtudás
-700-1300€ alapfizetés

Folyami hajó
SEGÉDFELSZOLGÁLÓ (Commis de Rang)
-szakmai gyakorlat+jó nyelvtudás
-700€ alapfizetés
BARTENDER
-hajón vagy külföldön szerzett báros tapasztalat+ jó nyelvtudás
-900-1500€ alapfizetés
BÁRFELSZOLGÁLÓ
-gyakorlat+ jó nyelvtudás
-700-800 € alapfizetés
SZOBALÁNY
-4-6 hónapos szállodai szobalány gyakorlat+ jó nyelvtudás
-650-1200 € alapfizetés
KONYHAI KISEGÍTŐ/TAKARÍTÓ
-erős fizikum+társalgási szintű nyelvismeret
-650-950 € alapfizetés
RECEPCIÓS

Folyami hajó
-szállodai tapasztalat, szállodai szoftverek ismerete (pl. Fidelio) + kiváló nyelvtudás
-900-1200 € alapfizetés
ÉJSZAKAI RECEPCIÓS (Night Auditor)
-hasonló téren szerzett tapasztalat + jó nyelvtudás
-700-1200 € alapfizetés
CUKRÁSZ
-cukrász végzettség+ tapasztalat+jó nyelvtudás
-1000-1650 € alapfizetés
PÉK
-pék végzettség+tapasztalat+ jó nyelvtudás
-1000-1300 € alapfizetés

Folyami hajó